Nem lesz júniusban kamatemelés!
A Fed ma este közzétett jegyzőkönyvéből megtudhattuk, hogy a döntéshozók többsége korainak tartana egy júniusi kamatemelést. Így mostantól a szeptemberi ülés kerülhet a befektetők fókuszába.
A Fed ma este közzétett jegyzőkönyvéből megtudhattuk, hogy a döntéshozók többsége korainak tartana egy júniusi kamatemelést. Így mostantól a szeptemberi ülés kerülhet a befektetők fókuszába.
Az eurózónás kötvénypiacon látott eladási hullám aggasztó - jelentette ki Benoit Coeuré, az Európai Központi Bank igazgatóságának tagja. Elmondta, hogy a jegybank előre kívánja csoportosítani az eszközvásárlásait májusra és júniusra, ami heves piaci reakciót váltott ki.
Legalább jövő év elejéig nem kéne kamatot emelnie a Fednek, de még azt követően is csak nagyon fokozatos ciklusba szabadna kezdeni - véli a kérdésben szavazó egyik amerikai jegybankár. Charles Evans, a Chicagói Fed elnöke úgy gondolja, hogy konkrétan túl kéne lőni az inflációt, hogy biztosított legyen annak az egészséges beindulása. A célérték elérése ugyanakkor szerinte még legalább három évig nem reális.
"Nem akarjuk ezt a dolgot semmilyen módon eszkalálni, természetesen a kormány betartja a bankokkal kötött megállapodást" - nyilatkozta Balog Ádám, a Gazdasági Rádiónak. A jegybank alelnökének szavaiból az derül ki, hogy a kormány megengedőbb, kooperatívabb álláspontja győzedelmeskedett, és ezen a ponton a kormány betartja a bankokkal kötött megállapodást. Balog még "hónapokig" vágná a kamatot.
Az alacsony infláció és a gazdaság gyenge teljesítménye miatt a szerb központi bank (NBS) 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot hétfőn.
Az elmúlt években úgy tűnik, hogy sikeres volt a Fed kamatpolitikája, azonban egyre hangosabban teszik fel a kérdést, hogy nem maradt-e túl sokáig nullán az amerikai ráta - olvasható a Bank of America-Merrill Lynch friss elemzésében. A szakemberek szerint ugyan folyamatosan tolódik ki az első kamatemelés várható időpontja, de még mindig okozhat kellemetlen meglepetést a jegybank a befektetők számára.
Ahogy azt a piac már biztosra vette, ma sem változtatott az irányadó rátáján a Federal Reserve. A jegybanki közleményből pedig kiderült, hogy a Fed látja a gazdaság lassulására utaló jeleket, de ezeket átmenetinek tekinti. Ahhoz, hogy kamatot emeljenek, további javulásra van még szükség a munkaerőpiacon, de ennek a kapcsán sokkal tisztább iránymutatást most sem kaptunk. A piaci elemzők többsége szerint a szeptemberi időpont a leginkább valószínű az első kamatemelésre, ugyanis az első negyedéve nagyon gyengén sikerült az Egyesült Államoknak.
Ahogy azt a piac már biztosra vette, ma nem változtatott az irányadó rátáján a Federal Reserve. A piaci elemzők többsége szerint már csak a szeptemberi időpont a valószínű a gyenge első negyedév tükrében.
Változatlanul hagyta az érvényes irányadó kamatokat ma az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa a frankfurti ülésen. Mario Draghi, a központi bank elnöke délután fél 3-tól kezdte sajtótájékoztatóját, melynek kezdetét követően egy tüntető hölgy váratlanul felugrott elé az asztalra és konfettiket szórva ordibálni kezdett. A sajtótájékoztató pár percnyi megszakítás után folyatódott, ahol Draghi elmondta: a teljes QE programot végig kell vinni ahhoz, hogy az inflációs folyamatok helyre álljanak, és az sem indokolja a program visszafogását, hogy az eurózóna gazdaságának teljesítménye javulni kezdett és ez a jövőben tovább erősödhet. Elmondása szerint a program jól halad, és hozzájárult a piaci kamatok mérséklődéséhez is.
Nem változtatott az irányadó kamatán a Bank of England, így az továbbra is rekord mélységben, 0,5 százalékon áll. Emellett a 375 milliárd fontos eszközportfóliójukhoz sem nyúltak hozzá, pont ahogy arra a piac is számított.
Japánban ma hajnalban is jóváhagyták a monetáris politikájuk rendkívül agresszív jelenlegi irányát, melynek keretében 80 ezer milliárd jennel bővítik évente a szigetország monetáris bázisát.
Mindenki azt szeretné tudni, hogy mikor ér véget a nullás kamatkörnyezet az Egyesült Államokban, erre vonatkozóan pedig igen érdekesen alakulnak a várakozások. A makroelemzők döntő többsége szerint júniusban vagy szeptemberben ez már be is következhet, míg a piaci árazások mostanra már az év végére mutatnak. Ennyire késői időpontot még egyébként soha nem áraztak a határidős piacon.
Semmi nem indokolta volna azt, hogy meglepjük a piacokat, és ezzel azt kockáztassuk, hogy hitelességi veszteséget szenvedünk el - nyilatkozta a múlt heti kamatcsökkentésről a Portfolio-nak Palotai Dániel. A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerint a piac kissé alulbecsülte az előretekintő iránymutatásnak azt a tartalmát, hogy mindaddig folytatódhat a kamatcsökkentés, ameddig az szükséges. Palotai szerint a 3%-os inflációs célra szüksége van a magyar gazdaságnak, azt nem lett volna érdemes csökkenteni. Az előzetes toleranciasáv bevezetése a rugalmas célkövetéshez való igazodás jegyében történt.
Az Egyesült Államok továbbra is jó úton halad afelé, hogy júniusban vagy szeptemberben kamatot emeljen - jelentette ki Dennis Lockhart, az Atlantai Fed elnöke szerdán. Szerinte ugyanis az első negyedévben látott gyengélkedésre utaló jelek csak átmenetiek.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 25 bázisponttal 2 százalékra csökkentette az alapkamatot kedden.
Két örökzöld kérdés van a forint árfolyamával kapcsolatban: "miért ilyen gyenge", vagy pedig, "hogy lehet most éppen erős"? Mi ezért le szeretnénk szögezni: az erős szó azt sugallja, hogy a "fair értékétől" eltért a hazai fizetőeszköz, vagyis túlértékeltté vált. Márpedig a reálárfolyamunkat elnézve ez egyáltalán nem igaz, persze ebből még nem következik, hogy akkor most tovább is kéne erősödnie. Tehát az áraink alapján továbbra is alulértékelt devizának számít a forint, de hogy a válaszunkat még tovább cifrázzuk: ez szinte teljesen hidegen hagyja majd a piaci szereplőket. Rövid távon beláthatatlan, hogy milyen irányt vesz a forintárfolyam, hosszabb távon pedig inkább a gyengülés a valószínű az újra süllyedő alapkamatunknak és a Fed közelgő szigorításának hatása miatt.
Idén átlagosan 0 százalék lehet a hazai infláció - derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, melyet részletesen majd csütörtökön ismerhetünk meg. A növekedés kapcsán ugyanakkor sokkal optimistábbá vált a jegybank: a decemberi 2,3 százalékos előrejelzésüket egészen 3,2-ig húzták 2015-re vonatkozóan.
A legfrissebb adatok már arra utalnak, hogy kezd élénkülni az eurózónás gazdaság, így pedig év végére már az infláció is elkezdhet emelkedni - jelentette ki Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke mai meghallgatásán az Európai Parlament előtt.
A forint tegnap olyan erős volt az euróval szemben, mint utoljára tavaly januárban. Adódik a kérdés: vajon láthatunk-e újra 300 forint alatti jegyzéseket is? Ez már csak egy karnyújtásnyira van, így ideje áttekintenünk, hogy milyen erők is hatnak éppen hazánk fizetőeszközére.
A svájci jegybank szerint a frank "jelentősen túlértékelt" és idővel gyengülnie kéne. Sőt, konkrétan kijelentették, hogy emiatt továbbra is aktívak maradnak a devizapiacon, vagyis gyengíteni fogják a frankot.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.